---

amm naszoval:Dez már kicsit régebb íródott,szoval maga a tartalma már nincs érvényben..de jol sikerült szerintem és nm akarom levenni...

nade akkor a sztori :

Reggel van.Alig aludtunk az éjjel.Fáradt vagyok.De föl kell kelni.Hazamegyünk.
Gyorsan magamra kapom a ruháimat és lemegyek a lépcsőn.Lent sem jobb a helyzet.Mindenki zombiként mozog.Senki se pihente ki magát igazán.De jó volt az éjjel:)
Kiszedjük az összes kaját a hűtőből és nekilátunk a reggelinek.Nem vagyok éhes.De enni kell.Hosszú az út hazáig.
És akkor megpillantom ŐT.Az ajtónál áll,holtfáradtan.Nem érdemes most odamenni hozzá.Ugysem tud semmi értelmeset mondani ilyenkor.
Teát töltök magamnak,és csendben szürcsölgetem.Jól esik.
Befejeztük a reggelit.Fölmegyünk összepakolni.Szerencse,hogy tegnap este a naggyát összeszedtem.Bedobom a matracon fekvő ruháimat a bőröndbe.A hálózsákot is.Körülnézek.Mindent elpakoltam.Kiviszem a táskám a folyosóra és lemegyek az udvarra.Mindenki az utolsó órát élvezi itt.Minden ugyanolyan mint a hét többi napján.Foci,beszélgetések,kacarászások mindenütt.De érződik valami a levegőben.Senki sem akar hazamenni.Olyan jó volt az itt töltött idő...
Képeket készítünk,összepakoljuk a megmaradt kaját és lehozzuk a csomagokat az udvarra.Nemsokára itt lesznek.
Aztán ismét fényképezkedés.Odahívom magamhoz,csináljunk egy képet együtt.Látom rajta,hogy semmi kedve.Szeretném felvidítani,de fogalmam sincs hogyan.
És akkor autók húznak be az udvarra.Megjöttek.Itt vannak.Nincs már mire várni.Bepakoljuk a csomagokat a dubába,elköszönünk egymástól, jó utat kívánunk,és beszállunk az autókba.A dubába száll be.Előttünk van.Közel,de mégis elérhetetlenül messze tőlem.Szeretném,ha mellettem lenne.Szeretném átölelni,és elmondani neki mit is érzek iránta igazán.
Elindulunk.Hosszú lesz az út.Elől ülök.Fáradt vagyok.Aludni szeretnék,de elől nem lehet.A szemem folyton csak lecsukódik.
Egy darabig még látom a dubát előttünk.Aztán eltűnik egy távoli kanyarban.Máris érzem a hiányát.Túl sok időt töltöttünk együtt.Szinte elválaszthatatlanok voltunk az elmúlt napokban.És most jó sokáig nem fogom látni.Csak rá gondolok.Nem tudom kiverni a fejemből.
Mindenütt a nagy,fehér autót keresem,de nem látom sehol.Tudom,hogy ott kell lennie,de tulságosan távol van.Visszagondolok a vele töltött percekre,a nevetéskre..a sétára.Most először mondom ki magamban:szeretem.Tudom,hogy nem kellenne így lennie,tudom,hogy nem jó ez így.De nem tudom irányítani az érzéseimet.Szeretem őt.
Megállunk.Az autók mind mögöttünk vannak.Kivéve egyet.Azt az egyet,aminek előttünk kellett volna lennie.A kedvenc autómat.Nincs a parkolóban.
Kiszállunk.A lábaim egészen megzsibadtak.Most érzem igazán,mennyire jól esne egy alvás.Nehezemre esik mozogni.
Körülnézek.Sehol sincs.És akkor a nagy,fehér autó lehúz elénk az út szélére.Hát ez meg hogy lehet?Nem előttünk kellett volna lennie?Biztos megelőztük,amikor épp a szemeim pihentettem.És ott van.Nem látom,de tudom,hogy ott van.
Átmegyünk az út másik oldalára megnézni a kirakatokat.A testvére mögüttünk van.De ő sehol.Nem szállt ki.Nem láthatom.De érzem a közelségét.
Visszamegyünk az autókhoz.Beszállunk,és elindulunk.Mostmár nem érzem annyira álmosnak magam.Az előttünk haladó dubát figyelem.Ott van.
Sokáig megyünk így egymás után.Aztán megint eltűnik előttünk,és egy jó darabig nem látom megint.Már nem vagyunk messze.Nemsokára hazaérünk.
Az út széli kilóméterköveket nézem.Még 30 km.
A tájat figyelem,a fákat,a mezőket.
Meleg van.A nap égeti a bőröm,ahogy besüt az ablakon.Szerencsére le van tekerve a vezetőülés felöli ablak.Jól esik,ahogy a szél az arcomba csap.Ismét egy kilóméterkő.Már csak 16 km.Már egészen közel vagyunk.
Újra rámtőr az álmosság.Most engedek a csábításnak és lecsukom szemeim.Jól esik.Így ülök mozdulatlanul 10-15 percig.Talán még tovább is.Aztán kinyitom a szemeim.Ismét a dubát keresem előttünk,de nem látom sehol.Biztos jóval előttünk jár.Vagy megint megelőztük.Ki tudja.Hátranézek az utasülésre.A 3 lány fáradtan néz ki az ablakon.Ők sem aludtak többet,mint én.
És akkor az út jobb oldalán meglátom a táblát:Marosvásárhely.Már csak percek maradtak a hoszzú autókázásból.Kb. 4 órát jöttünk.Hát..nem volt rövid.De megérkeztünk.És akkor felcsillan a szemem.A nagy,fehér duba jön elénk.Tehát ismét megelőztük.
Már csak két utcányira vagyunk a célunktól.Nemsokára ismét láthatom..egy kis időre.
Megérkeztünk.Itthon vagyunk.
Kiszállunk az autókból;helyesebben mondva kitántorgunk.Látszik rajtunk az éjjeli 'nemalvás'.
Kiszedjük a dubából a cuccainkat,és elköszönünk egymsától.Ő is ott van..cseppet sem néz ki jobban,mint indulás előtt.De nekem így is a Föld legtökéletesebb emberének tűnik.
Felhívom édesanyám,szólok,hogy hazaértünk.Közben átmegyek az úttesten,és megállok a ház előtt.Ők is odajönnek a fehér dubával.Lepakolnak még valami fákat a kocsiról.Aztán köszönnek és beülnek az autóba.Az autóba,amit én úgy szeretek.Az autóba,amelynek a közelsége egész úton kellemes és nyugodt érzéssel töltött el,mert tudtam,hogy ott van.És most elmegy.Nem tudom,mikor látom legközelebb.De az biztos,hogy hiányozni fog.
Az autó elindul,és eltünik az utca végén.Én meg fogom a csomagjaimat,fölmegyek a szobába,és könnyekkel teli szemmel az ágyra roskadok.

 

Oldal: Hazafele-saját story..régi szoval a sztori maga már nincs érvényben:D
Szép,humoros,dilis:D éés twilight:P ez az én oldalam :) - © 2008 - 2024 - idezet-sarok.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat